Beszélgetőkörök

A nyitott beszélgetőkörökön egy olyan támogató közegbe érkezel meg, ahol végre leveheted a „kifelé mutatott arcot”, és úgy lehetsz jelen, ahogy éppen vagy. Ezeken az alkalmakon hozzád hasonló emberekkel találkozhatsz, akik szintén keresik a saját válaszaikat, pont úgy, ahogy te is. Egy-egy kiválasztott téma mentén beszélgetünk, megosztjuk, ami bennünk él, vagy csak figyelünk másokra. Itt nem kell semmit „jól” mondanod, nem kell kész válaszokat hoznod, elég, ha jelen vagy. A valódi figyelem és megértés sokszor már önmagában is gyógyító erejű.

A kör elején mindig van egy rövid bemutatkozás, ami segít megérkezni. Ezután közösen elmélyedünk az aktuális témában, és a beszélgetések során sokszor megtapasztalható az az erő, amit a megosztás és a meghallgatás hoz magával. A zárókörben lehetőséged van megfogalmazni, mit viszel magaddal, mi az, ami megérintett vagy elindított benned valamit. Ezek az alkalmak nem csupán beszélgetések, sokkal inkább lehetőségek a kapcsolódásra, önmagadhoz és másokhoz is. Ha vágysz arra, hogy ne csak halljanak, hanem meg is értsenek, itt jó helyen vagy.

Az aktuális beszélgető körről az események menüben találsz több információt.

Adatvédelem